8.29.2010

Lada tali.... beszámoló



Mióta megvan a Zsigulink még nem is voltunk egy találkozón sem, amely kifejezetten ennek a márkának hódolna. Így ideje volt, hogy belevessük magunkat a Ladás életbe!

Pénteken már nagyban készültünk az eseményre: kocsimosás, takarítás és egy kis polírozás, ami már nagyon ráfért a megfakult gyári piros fényezésre. De Maresz hipp-hopp újjá varázsolta az egész verdát, és Fazék révén még sárga lámpafóliát is kaptak a fényszórók. Majd még a Retro Shop-ot is be kellett pakolni, nah ez már nagyobb kihívás volt, mint megfiatalítani a vasat! De azért csak sikerült, s úgy feküdhettünk le, hogy másnap csak bepattanunk, és már megyünk is Gárdonyba!

Ám szombat reggel kilépve az ajtón megcsapott minket a hideg és a szürke felhők látványa... Reméltük, hogy pár óra múlva kisüt a nap, s boldogan indultunk el, Fazi még a Golfot is lemosta. De sajnos nem így lett: útközben először csak pár csepp eső landolt a szélvédőn, majd ránkszakadt az ég! Ettől kezdve egész nap esett az eső, és fújt a szél, megkeserítve ezzel a Lada tali örömeit. Talán annyinak örülhettünk, hogy csupán szemerkélt, s nem zuhogott az égi áldás.

Gyorsan felállítottuk a pavilont, ami mint kiderült nem vízhatlan! De igazából már mindegy volt, mert már eláztunk, s nem is zavart minket az, hogy a "fedett" helyen is folyamatosan ázunk. :D Kipakoltuk a shopot, s mikor kevésbé esett gyorsan letörölgettük a dolgokat, hogy ne látszódjanak a vízcseppek az értékes portékán! Közben egyre több Zsigulit mustráltunk végig, s egyre több tulajjal ismerkedtünk meg, és beszélgettünk. Mivel ez a legnagyobb országos találkozója a márkának, így a rossz idő ellenére is több mint 300-an jöttek el, így volt kivel barátkoznunk.

Hamarosan a programok is elkezdődtek, bár volt amit a szervezők átraktak a vasárnapi napra, remélve, hogy jobb időben tudják megrendezni azokat. Így nemcsak a közös nagy csoportkép készítése, hanem a vizespóló verseny is másnapra került (a srácok legnagyobb bánatára). :D De a csapatversenyeknk mi is szemtanúi lehettünk, ahol a zsákbanugrálástól elkezdve a kocsin keresztül bújásig mindenféle frappáns feladatot oldottak meg a résztvevők. A körben álló nagy tömeget nézve tudtuk, hogy nemcsak a versenyzők, hanem a nézők is nagyon jól szórakoztak! Majd következett egy kis erotika, hiszen a vizespóló verseny csak egy állomása a hölgyek szépségversenyének! A többi feladatot könyörtelenül behajtotta a lányokon a septében alakult "szakmai" zsűri!

Majd amint vége lett az aznapi versengéseknek, rögtön mindenki kocsiba pattant, s másodpercre pontosan fél ötkor el is indult a felvonulás a már szokásos útvonalon: a tó körül. Én a kapuban guggolva vártam a kocsisort, s igyekeztem mindenkiről fotót készíteni, de az autók csak jöttek és jöttek... szinte végeláthatatlan hosszan vonultak a Ladások kifelé a kempingből, megmutatni magukat a nagyvilágnak! A Sport Beach majdnem üressé is vált.

Az alkalmat kihasználva állt mellénk Hápi, aki egy Carstylingos ismerősünk. Öröm volt látni a mienkhez hasonló stílusú szép verdát, hiszen a legtöbb Ladás a rally és az autósport irányába húz, már ami az optikai- és motortuningot illeti. Nem sokan hódolnak még a retro örömeinek, de reméljük hamarosan Náluk is elkezd égni a retro láz, s egyre több Zsigulit mentenek meg az utókor számára, közel gyári állapotban.

Na de lassan visszaértek a felvonulók, újra benépesítve a Sport Beach-et. Hápiék is visszaálltak saját helyükre. Majd a standunk mellett elindult egy hatalmas kígyó.... mely azokból a várakozó emberekből állt, akik egész nap a beígért babgulyásra készítették ízlelőbimbóikat, s egyesével sorba álltak a saját adagjukért. Nemhiába, hiszen a gulyás nagyon finom volt! :) Mi is élvezettel fogyasztottuk el, majd elkezdtünk összepakolni. Közben összeválogattunk pár ajándékot, melyeket a másnapi díjkiosztón kaptak meg a nyertesek. Miután átadtuk ezeket az illetékeseknek, és sikerült mindent visszatuszkolni az autóba, mentünk egy tiszteletkört, elbúcsúztunk a szervezőktől, s elindultunk haza...

Köszönjük a Lada Club Hungary gárdájának, hogy részt vehettünk a 9. Országos Lada Találkozón! Egy, a VW-től, teljesen eltérő kultúrát ismerhettünk meg ezen a napon! Kár hogy a rossz idő rontott az egész élvezeti értékén, de mondanom sem kell, így is jól éreztük magunkat!

S ahogy mondani szoktuk: jövőre ismét ott leszünk! Hátha akkor a napsütés is velünk lesz...






















További képeket itt találtok:

Tuningcsibe galériája

Sőőtt... még a híradóban is benne volt a tali!

No comments:

Post a Comment