10.30.2010

Kirándultunk... beszámoló a Mátrából

2010. október 24.-ére terveztünk - egy a tavalyihoz hasonló - kirándulást a Mátra hegyeiben, a Budapesti Volkswagenesekkel karöltve. A reggeli felhők látványa ellenére, reménykedtünk a napos és egy kicsit langyos időjárásban. Sajnos ez az egyetlen dolog ami elkerült minket: hideg volt és eső. De ez az elrettentés mit sem ért a mi kis kitartó csapatunk ellen!

A gyülekező közben még páran bedobtunk egy kis reggelit, és így már nyugodtan indulhattunk útnak az autópályán, megcélozva az Északi-Középhegység ormait.


Első állomásunk egy hegyi gokartpálya volt Gyöngyös mellett: a Mátra-Ring. Gyors eligazítás és motormelegítés után már el is indultak a futamok. Ki lassabb, ki gyorsabb tempóban, vagy épp nagyobb vérmérséklettel vette a kanyarokat és emelkedőket, kerülgette az ellenfeleket. Természetesen volt egy-két kis ütközés és megpörgés is, de ez a verseny velejárója. Persze nem volt elég tíz perc a játékra, így egy újabb futamon is alaposan megmozgattuk alkarunk izmit. Igazi versenyhangulat volt, amit a mini lelátóról az is élvezhetett, aki nem körözött az aszfalton.



Majd megcéloztuk Sástót. Ez egy eszméletlen szép hely, a kis tavakon átvezető régi fa hidak és az egészet körbeölelő erdő nagyon kellemes, romatikus hangulatot áraszt. De mi ugye szeretjük az adrenalint is, így nem hagyhattuk ki a sástói kilátót sem, ahol több mint 50 méter magasra másztunk a szédítő csigalépcsőn. Minél többen és magasabban battyogtunk felfelé, annál jobban ringott alattunk a fém szerkezet. Felérve a legfelső szintre elénk tárult, és a lábunk alatt hevert az egész környék (bár a felhők sokat rontottak a látótávolságon). Ki jobban, ki kevésbé kapaszkodva élvezte a kilátást.


Az izgalmak hatására kicsit megéheztünk, így betértünk a szomszédos étterembe. A hely igencsak retró volt: agancsok és vaddisznóbőr a falon, régi lámpabúrák, retró bögrék..... Minden ami kell! :) A kaját inkább nem vállaltuk be, csak kávéztunk, forrócsokiztunk, majd indultunk tovább.


Következő állomásunk a kőpengők földje, vagyis az Oxygen Adrenalin Park volt. Itt elsőként a bobot támadtuk meg. Ki párban, ki egyedül csúszott egyet...kettőt...hármat... A fiúk még a fizikai törvényeket is maguk mellé állították, hogy fokozzák az élvezetet és a száguldás tempóját. A célba érkezés után jókat nevettünk a lesiklás közben készült képeken. Majd meghallgattuk mit mond az éppen a pottyantóson ülő gazda, akinek a háta mögött számunkra oly kedves posztert láthattunk egy retro autós magazinból.
De persze nem nyugodhattunk a bőrünkben, agy elindultunk felfedezni a környéket. Hamar meg is találtuk a következő célpontunkat: a függőhidat! Gyorsan kerítettünk kőpengőt, hogy átmehessünk rajta. Sikerült a téliszonyosabbakat is rávenni a sétára, így még jobban élveztük a dolgot. Ahogy sétáltunk az egész híd táncolt alattunk. Rémítő volt, ahogy egy-két lépéstől elkezdett ringani az egész. Többször megálltunk megkapaszkodni, illetve hörpinteni a még a pohárban maradt forralt borból.


A hidat is túlélve gyönyörködtünk kicsit a tájban, majd elindultunk az autók felé. Közben megbeszéltük a következő túrapontot: irány Kékestető!





Az ország legmagasabb pontjához kanyargós hegyi utakon át vezetett az út, amelyet az őszi fák tarka lombja tett csodássá. Így míg a sofőrök vezetéstechnikájukat csiszolták, addig az utasok élvezhették a tájat, persze ha nem kellett túl sokat kapaszkodni a majrévasakba. :)


És már meg is érkeztünk. A kilátót, a tájat és a sípályákat is megnéztük, majd mivel már mindenki nagyon éhes volt, beültünk a hegytetőn lévő étterembe. Itt aztán mindenki tele ette magát, megmozdulni sem volt erőnk a jóllakottságtól.



Aztán elindultunk az autókhoz. Mivel már késő délután volt, így többen elindultak haza. De aki továbbra is velünk tartott, annak egy kényeztető fürdőzés járt jutalmul a demjéni termálvíz és a hangulatos fürdő segítségével.




Azt hiszem elmondhatom, hogy ez egy jó kis túra volt, a hideg és az eső ellenére is!!!
Jövőre újra találkozunk!

Természetesen, ha valamelyikőtök ismer jópofa kirándulóhelyeket, vagy esetleg jó programokat, szívesen várjuk az ötleteket (akár több kirándulásravalót is!)


Hamarosan érkezik a képgaléria is!

by Suka

No comments:

Post a Comment